“Benned is ott él a művész” – ez a Művészház mottója, ami teljes mértékben összhangban van az intézmény küldetésével és céljával is (lásd alább). A Művészház rajztanfolyam palettája igen sokszínű, mindenki megtalálja a neki megfelelőt legyen az akár gyermek, felnőtt, kezdő vagy éppen haladó rajzoló, vagy rajzolni vágyó.

A Művészház küldetése:

“Megmutatni minél több embernek a művészeteken keresztül, hogy valójában sokkal többre képes, mint azt valaha gondolta volna magáról.”

A Művészház célja:

“Barátságos hangulatú, készségfejlesztő rajztanfolyamaink által megemelni a gyermekek és a felnőttek esztétikai szintjét, hogy képesek legyenek igazán megfigyelni a környezetüket, meglátni benne a szépet, hogy igazán ki tudják fejezni az érzelmeiket, könnyebben megértessék a gondolataikat, és ezáltal sokkal magasabb életminőséget, valamint gazdagabb és boldogabb életet tudjanak teremteni maguknak.”

Miért pont a Művészház rajztanfolyamok?

A Művészház már 2010 októberétől várja a kreativitásukat és rajztudásukat fejleszteni vágyó jelentkezőket különböző tanfolyamaira. Ebből adódik, hogy több évnyi tapasztalattal rendelkeznek a rajztanfolyamok terén. 

A Művészház rajztanfolyam palettája igen sokszínű, mindenki megtalálja a neki megfelelőt legyen az akár gyermek, felnőtt, kezdő vagy éppen haladó rajzoló, vagy rajzolni vágyó.

Jobb agyféltekés rajztanfolyam gyerekeknek

Ahogy már többször írtunk róla, a jobb agyféltekés rajzolás technikája, nem csak a rajzolási technika fejlesztésére alkalmas. A Művészház gyermekeknek szóló rajztanfolyamán sem csak a rajzoláson van a hangsúly.

Kiknek ajánljuk a Művészház jobb agyféltekés gyermek tanfolyamait?

Olyan 9-13 éves gyermekeknek, akik…

  • … szeretnek alkotni, rajzolni;
  • … szeretnének még ügyesebbek lenni;
  • … szeretnek új dolgokat kipróbálni.
  • … Akiket ki kellene robbantani a tv és a számítógép elől.
  • … Akiknek most nincs nagy sikerük a rajzolásban, és szeretnének megtanulni szépen rajzolni.
  • … Akiknek szüksége lenne egy kicsit több magabiztosságra.
  • … Akiknek szüksége van egy kis pozitív biztatásra, koncentráció fejlesztésre.
  • … Hétvégi kikapcsolódásként olyan gyerekeknek, akik élményekre vágynak.

A gyermek rajzolási technikájának fejlődése mellett a rajztanfolyam segít fejleszteni az összpontosítást, a gyermek szépírását, önbizalmát, logikáját. Sikerélményben lesz része és még barátokra is lelhet.

Ha szeretnéd gyermeked készségeit fejleszteni, önbizalmát erősíteni, kreativitását növelni és rajzolással kapcsolatos kudarcait feloldani, ls szeretnéd, ha mindeközben jól érezné magát, sikerélménye legyen és legyen egy kreatív hobbija, akkor bátran válaszd a Művészház jobb agyféltekés rajztanfolyamát gyermekednek.

A Művészház gyermekeknek szóló jobb agyféltekés tanfolyamai már nemcsak Budapesten, de több vidéki nagyvárosban is elérhetőek. A rajztanfolyam 1 napos, reggel 9-től délután 4-ig tart. Jobb agyféltekés rajztanfolyam gyerekeknek részletek és jelentkezés »

Jobb agyféltekés Művészház rajztanfolyam felnőtteknek

Egy jobb agyféltekés rajztanfolyam nemcsak a gyermekek számára remek kikapcsolódás. Felnőttek is bátran jelentkezhetnek. A Művészház már évek óta tart felnőttek számára is kezdő jobb agyféltekés rajztanfolyamokat.

Akkor való neked ez a tanfolyam, ha…

  • … régen szerettél rajzolni, de már ezer éve nem volt időd rá;
  • … túl sok a munka, a probléma és végre kikapcsolódnál;
  • … jó lenne feltöltődni;
  • … régóta érdekel, hogy vajon képes vagy e a pálcikaembernél többre;
  • … új hobbit szeretnél;
  • … szívesen lerajzolnád szerelmed, gyermekeid;
  • … hiányzik egy kis öröm és sikerémény az életedből;
  • … nagyobb önbizalomra vágysz;
  • … szívesen kreatívoskodsz;
  • … jó lenne gyermekeddel egy közös alkotós program;
  • … egyedül hozzá se mernél nyúlni egy portrérajzhoz;
  •  … a gyerekek már elég nagyok, hogy végre magadra is gondolj és azt csináld, amit szeretsz.

A felnőtt tanfolyamok 14 éves kortól ajánlott, felső korhatár nincs. Teljesen kezdő rajzolók jelentkezését is várják, a rajztanfolyamnak nincs előfeltétele. Jelentkezhetsz akkor is, ha egyetlen erősséged a pálcikaember és akkor is várnak, ha ezen már túl jutottál. Bármilyen szinten rajzolsz, akár kezdő, akár haladó rajzoló vagy. A jobb agyféltekés rajztanfolyam biztosan tud neked pluszt adni.

A Művészház tanfolyamai 3 naposak és havonta több alkalommal is tartanak képzéseket, tudsz válogatni az időpontok közül. Művészház jobb agyféltekés rajztanfolyam felnőtteknek részletek és jelentkezés »